2011. december 31., szombat

viszlát 2011

drága,

lassan éjfél és elérkezik 2012 ! :)
nagyon várom már, hiszen az idő telik és eljön a március, és a szezon kezdet, amit már nagyon várunk!
lassan pezsgőbontás, így kicsit sietek.
az ünnepek remekül teltek, szeretet, béke, család ! ez a legfontosabb : )))
örülök, hogy idén találkozhattam veled, felejthetetlen élményt kaptam, és remélem lesz még alkalmam, lassan azt mondhatom, hogy az idén, de most még csak jövőre ; )
érezd jól magad, ünnepelj, és igyál Mindenki egészségére, én ezt fogom tenni, a fogadalmak megvannak : )
boldog új évet drága,
puszi.
Andi.

2011. december 8., csütörtök

a szünetben az első

Mostmár ,megkérdezhetem, hogy milyen az élet versenyzés nélkül? :)
Jó a pihenés, ezt az utóbbi időben én is tapasztaltam. 3 hétig nem voltam sehol, aztán ezen a héten kezdtem el újra a sulit. Mindenki kedves, és rendes velem, talán még sem annyira rossz, és jobban is érzem magam napról napra. Remélem így is marad ( lekopogva ). Nagyon sok tenni valóm lenne, főképp írásokra gondolok itt, de egyenlőre nincs erre időm ..
Szalagavatóm lesz szombaton, ma volt a főpróba, amit holnap folytatunk is, így ez a két nap még pörgős és zsúfolt, de utána több időm lesz mindenre, amit már várok.
Szerdán érettségi történelemből, legalábbis az írásbeli.. sok múlik rajta.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Gratulálok a Nemzetek kupája ötödszöri megnyeréséhez !
Szép munka volt :)
Ma még írok egy cikket, aztán el teszem magam holnapra.

Szép estét!
Andi.

2011. november 27., vasárnap

finálé

Drága Sebastian,

Hosszú ideje annak, hogy nem írtam neked.
Azóta túl vagy az első kiesésen is.. Meg kell mondjam nagyon mélyen érintett, persze jókor történt, ha már mindenképp meg kellett történnie, hiszen a bajnoki címek már megvoltak, de ha azt nézzük, hogy tavaly itt nyerted meg a világbajnokságot először, akkor szörnyű, mindenképp..
De, ahogy azt te is mondtad a legjobb ha elfelejtjük és tovább lépünk.

Ma már Brazíliában vagyunk, és az utolsó versenyre készülünk, amit idén sokadjára az élről kezdesz, nagy büszkeséggel tölt el ez engem.
Tudod, csak egy dolgot szeretnék kérni tőled, még pedig azt, hogy bármi is lesz ígérd meg , hogy élvezni fogod! Csak élvezd! Ez a kulcs, ez számít, csak ez fontos..!
Ha élvezed, akkor minden rendben megy, de tudom, hogy rendben lesz.
Mint mindig, így fogunk erre emlékezni!
Futam után jelentkezem majd !
Sok sikert!

Andi.

2011. november 6., vasárnap

meg tudod csinálni

Drága Sebastian!

Az utóbbi időben igen ritkán írok neked, annak ellenére, hogy nagyon is szükségem lenne arra, hogy valaki meghallgasson. Akár rendben is lehetne az életem, ha nem lennék belül ennyire beteg. A félelem irányít, fogságban tart és elképesztően nehéz küzdenem ellene, persze tudom, hogy ezt kell tennem, és hogy képes is vagyok minderre, csak nagyon nehéz, egyedül vagyok, és egyedül is kell megtennem ezt, de félek ..
Félek, hogy nem tudom irányítani, félek lassan már mindentől.. ami nem jó, és nem tudom mi segíthet, talán semmi, talán minden.. nem tudom..
Várok valami jelre, valami olyanra, ami nem számít, hogy mekkora, kicsi vagy nagy, de jöjjön el, és akkor tudni fogom, hogy mit kell tennem..
Az első lépés a nehéz csak a többi jön magától..
Remélem, hogy minden jól alakul majd, és hamar eljön az idő, amikor Abu-Dhabiban leszel majd, mert akkor én is túl vagyok majd a nehezén...

Még írnom kell ma néhány levelet, és Barcelona meccs is, remélem David is jól szerepel ma, vigyázz magadra, szép estét!

Andi.

2011. október 28., péntek

indiában

Először Indiában.
Mesélj, milyen az ország?
A színvonal alacsony, igen, és az emberek is mások és sokan vannak, a pálya poros, és állatok vannak mindenhol, de majd lesz ez jobb is.
Nagyon várom már a holnapot, menni fog, érzem.

Sok sikert, jó pihizést.

Andi.

2011. október 23., vasárnap

elcsukló hangon..

Majdnem két hete annak, hogy utoljára írtam neked, ennek a legfőbb oka az, hogy nagyon sokat kellett és kell tanulnom, sok az órák utáni programom is a suliban, későn érek haza és így ez együtt teljesen lefoglalt.

Gratulálok neked a korai győzelmedhez. Most már nem mondhatják azt, hogy nem tudsz előzni, de hát mit számít az, hogy mit mondanak az emberek.
Megérdemlitek mindazt a jót és sikert, amit az idén kaptatok, megdolgoztatok mindenért, és büszke vagyok rátok.

Már hallottad te is, hogy mi történt ma..
Seb, én nagyon félek most..
Túl sok ez a veszteség, ilyen rövid időn belül..
Imádkozom értetek mindennap!
Nem bírnám elviselni..

2011. október 10., hétfő

GRATULÁLOK!

Más, ha vár rá az ember, ha számít rá, ha tudja, hogy megtörténik, de még így sem gondol rá.
Így voltál ezzel te is, tudom.
Nagyon boldog vagyok Seb, és tudom, hogy nagyon nagyon sokan vagyunk így még.
Tegnap megtörtént végre !
El sem hiszem.
Másabb ez, mint tavaly, de az elsőhöz semmi sem fogható, így ezt sem lehet hozzá hasonlítani.
Egyszerűen csak örülünk neki és büszkék vagyunk rád és a csapatra, mindenkire, aki hozzájárult ehhez.

Minden megy tovább, mint eddig. Hétvégén Korea .. már nagyon várom !

Andi.

2011. október 8., szombat

hihetetlen

Hihetetlen!
Hogy vagy képes ilyenekre? Nem mondom, hogy megleptél, mert tudtam, hogy megcsinálod, hogy benned van, de érted, mégis..
Úgy hiszem, hogy a showt, amit ígértél Japánnak, azt megkapták már ma is, de nyilván, holnapra is sok mindent tartogat még a verseny.
Boldog vagyok, annak ellenére, hogy összekaptam anyuval, de rendbe hozom majd, csak nem értem, hogy miért kell a gondjait rajtam levezetni. Megértem őt , de azért nem kellene így lennie.
Szinte egész éjjel esett, most elég hűvös is van, de délután bemegyek a futónapra, kell a mozgás.
De fejben már a holnapnál tartok, meglesz.
Tégy mindent úgy, ahogy szoktál. Tudom, hogy nem fog a fejedben járni a bajnokság, csak az aktuális kör, kanyar, de ezekből áll össze minden.
Sok sikert!
Lélekben ott vagyok veled! Veletek!

Andi.

2011. október 4., kedd

: )

Ma volt az első keringőpróbám, meg kell mondjam fantasztikus, nagyon tetszik, bécsi keringőt táncolunk. :) Te hogy is áll ezzel?
Nagyon várom már a hétvégét, kicsit húzós ez a hetem, a napok nagyon hosszúak, rendszerint nagyon fáradt vagyok esténként, de ekkor írom a cikkeket, és a másik blogomat is, amivel eléggé lemaradtam, de ma egy részt pótolok, így már csak eggyel vagyok adós, de az is meg lesz a héten. :)
A suliban minden rendben megy, egy két tárgy most nehezebben, de majd csak kijavítom azokat is.

Jó utat Japánba, bár veled lehetnék is, de sebaj, itthonról bátorítalak, és fogom a kezed gondolatban.

Megyek mert még van munka mára is, jó éjt.

Andi.

2011. szeptember 27., kedd

egy

Mondhatnám, hogy ezt direkt csináltad, de nem így van :) remélem.
Komolyra fordítva, nagyon boldog vagyok, annak, hogy sikerült ezt is kipipálnod.
Büszke vagyok, és boldog, hogy ott vagy, ahol vagy.
A végén nem mondom egy kicsit megizzadtam, és lett pár ősz hajszálam is, de ez belefér, úgy hiszem azért, amit tőled kapok. :)
Nagyon várom már Japánt..hiszen én megmondtam, hogy ott történik.
Most rohannom kell, még van egy kis dolgom, és a következő két napom is tele van, de aztán jön a hétvége, és máris ott járunk, hogy " A HÉT" : )
Vigyázz magadra, jah és érzed jól magad holnap a szimulátorban : ))

Andi.

2011. szeptember 25., vasárnap

kiderül, hogy kiderül-e..

fantasztikus vagy, de most komolyan !!
tudom, egyszerű srác vagy, és megpróbálsz mindig mindent a legjobb tudásod szerint tenni, de azért gondolj csak bele ebbe az egészbe.
hihetetlen nem igaz ? : ))
nem akarom cifrázni, túlmagyarázni, pontosan tudod mit kell tenned. kövesd a szokásos programot, és hidd el nekem, hogy minden jól alakul majd.
ma megnyerheted, de először a versennyel nézünk szembe, aztán meglátjuk, hogy mi történik. jól lehet, hogy csak 2 hét múlva történik meg, lehet, hogy 4 óra múlva, de én mindig itt leszek, és tudom, hogy sokan mondják ma ezt, és okkal : )
veled leszünk és fogjuk a kezed gondolatban!

mindent bele tigris : ) ( nem néztem pókembert tegnap este :)) )

Andi.

2011. szeptember 19., hétfő

jobban..

Ne haragudj, hogy az utóbbi időben nem jelentkeztem. Minden rendben van.
Csak nem érzem magam jól mostanában.. a pánikbetegségemmel küzdök, de a torkom is fáj, a hangom lassan elmegy, a bal karom illetve a mellkasom bal része fáj..fogalmam sincs mi az oka..
De nem kell aggódnod, nincs semmi komoly . Lábra tudok állni, járok suliba és valahogy túlélem. Csak semmi erőt sem érzek magamban.. de ez is elmúlik majd.

Megjelent ma az első cikkem, és rögtön utána még három másik is. Online újságíró lettem, hivatalosan is, és az F1-ről kell írjak, erről álmodtam mindig is. :]]]

Szingapúr..már csak napok kérdése, bár ne haragudj, de azt hiszem nem most lesz az avatás, de ne legyen igazam.:P

Most megyek tusolni, jelentkezem, hamarabb, mint hinnéd. Puszi.

Andi.

2011. szeptember 13., kedd

emlékek.

nagyon büszke vagyok rád, és elmondhatatlanul boldog : )
Istenem, de mesés is volt ez a hétvége, köszönöm !
Sírós :) Engem is nagyon meghatott a reakciód, persze érthető és szépek az örömkönnyek.
Minden, amit elmondtál és amit átéltél fantasztikus, leírhatatlan mégis köszönöm, hogy megosztod velünk :))
Kicsit fáj a torkom, és a fogam is, de a leleteimmel minden rendben van, kissé alacsony egy két értékem, de majd dolgozunk rajta :))
Most rohanok, mert még dolgozom kicsit :))
Megkaptam egy munkát, örülök neki :))
Jó lenni.
Andii.

2011. szeptember 10., szombat

ismétlésra várni. : ]

Szép volt. :)
Jó úton indultál el, és fogalmam sincs, hogyan, de mindig akkor hozod ki magadból a legjobbat, amikor arra a legjobban szükség van. Ez tetszik, nagyon is tetszik. Mondhatják, hogy gyenge vagy,de te magadban tudod, hogy ha kell odateszed magad.
Büszkeséggel tölt el, hogy általad részese lehetek ennek. Kitöltötted, azt az űrt, amelyet soha eddig semmi sem tudott, és ezért soha sem tudok neked köszönetet mondani.
..S az, hogy folyamatosan adsz nekem, nem tudod elképzelni mennyire hálás is vagyok neked mindenért.
Gratulálok a mai remek eredményedhez. :) Ahogy mondani szoktam, csak nyugodtan, bízva bízzál és biztos vagyok abban, hogy nincs lehetetlen.
2008 ismétlésre vár. : ]
Rendben lesz minden, tudom.
Menj, pihenj, holnap jelentkezem. Jó éjszakát.

Andii.

2011. szeptember 6., kedd

ciao : )) !

Monzaaaa : ]
Az utolsó futam Európában, de akkor is nagyon várom. Szép emlékeket adtál nekem, és másoknak is ezen a helyen és azt hiszem ezt soha nem felejtjük el.
Minden vég, valami újnak a kezdete és ezt most kezdem megtanulni.
Holnap pályára lépsz, én pedig fogorvoshoz (is) elmegyek többet közt.
Ne aggódj, nincs semmi baj. :) Majd írok arról, hogy minden rendben van, mert így lesz.
Egy kicsit lassan telnek a napok, nem gondolod? Bár, amikor eljön a péntek, akkor meg szinte rohan, pedig akkor telhetne lassabban is, szeretem kiélvezni minden egyes megtett kört, kanyart, féktávot, kigyorsítást, amit megteszel. :)

Na, de megyek, hamar lefekszem, kicsit fáradt vagyok. Viszont van valami, amit nem úszol meg, még akkor sem, ha megértem, hogy mit miért teszel..és igazad is van. Légy jó.
Ja, és szeretném, ha gólt rúgnál :)) Sok sikert ! Játssz jól.

Andii.

2011. szeptember 4., vasárnap

nem a legjobban

Annyi álmom van..és annyi, de annyi megvalósulhatatlan érzésem.. Senki sem fogja megkérdezni, azt hogy mit is szeretnék.. Megkérdezik, hogy mi akarsz lenni, de nem merek felelni...
Hogyan mondjam el, hogy szeretnék a közeledben lenni? Hogy 5 éves korom óta az az álmom, hogy valamilyen formában és módon részese lehetek a Forma-1 világának? A sajátomnak érzem ezt a világot, pedig tudom, hogy nem az és nem is lesz az .. jó álmodozni..akkor is, ha nem válik valóra, akkor is, ha csak ez elmémben van értelme..
A legtöbb embernek van egy sikertörténete, szinte naponta találkozom ilyen emberekkel.. titkon, mélyen reménykedem abban, hogy az én történetem is egy ilyen lesz, de a valóság követ és azt súgja ez nem a te világod..
Mondd, hogyan lépjek rá erre az útra, amit a sajátomnak érzek, de nincs rá mód, hogy ez így is legyen..
Te már 2 évesen vezettél és kitartottál amellett, hogy ezt is akarod csinálni, ezért vagy ma az, aki. :)
Mondd milyen volt? Voltak nehéz időszakok és talán voltál padlón, de sikerült..
Mondd, hogyan kell? Hogyan érjem el a céljaimat, hogy mutassam meg a világnak, hogy itt vagyok..
Lesz valaki, aki megtalál és azt mondja : Gyere velem és valóra váltom az álmaidat..
Ez most egy ilyen nap az életemben, egy sokadik ilyen nap...volt és lesz is belőle még jó pár..
Tudod alig volt erőm felkelni, vagy csak megmozdulni.. mintha végérvényesen legyőztek volna.. Egy hatalmas céltábla vagyok, akit csak az nem talál el, aki nem akar...
Sajnálom, hogy most ezt kell olvasnod..

Andi,

2011. augusztus 31., szerda

szükségem van rád

Még egy nap és itt az idő .. Ezúttal rajtam van a sor, és nekem kell helytállnom..
Szükségem van rád, te adsz nekem erőt ehhez az egészhez, miattad érzem, hogy van esélyem túlélni. Vissza kell térnem ebbe a világba, amiből minden erőmmel menekülnék, de szembe kell nézzek vele tudom. Megígérem neked, hogy mindent meg fogok tenni, és hogy addig próbálom majd míg nem sikerül, nem vallok kudarcot, és büszke leszel majd rám. Ezen leszek, esküszöm neked.


maradj mellettem :
Andii.

2011. augusztus 29., hétfő

ugyeugye..

Na, mit mondtam ?
Gratulálok ! Megvan a 7. ! Mikor jön a nyolcadik? Két hét múlva? Monzában? Ott, ahol az első polepoziciódat és győzelmedet szerezted? Így legyen ! De tudod mit így is lesz !
Nagyon boldoggá tettél tegnap, Seb ! Tudtam, hogy sikerül, még akkor is, ha ez nem minden körben volt így. Mindig lesznek majd nehezebb kanyarok, körök, sőt versenyek is, de minden egyes ilyen csak erősebbé tesz téged. : ) Ennek pedig örülök.
Rohannom kell, de szégyeltem magam, hogy nem írtam neked tegnap, miközben azt mondtam, hogy fogok.. Bocsika : ) De azt hiszem az ünneplésben nem maradt volna időd az olvasásra. :))

Jó légy, jelentkezem majd.

Andii.

2011. augusztus 28., vasárnap

minden jól alakul majd.

Na? Hiszel nekem? Sikerült. Nagyon büszke és boldog vagyok. Ezt pedig neked köszönhetem.
Fogalmam sincs, hogy esik-e vagy sem ma, de minden rendben l esz majd. Ahogy tegnap.
Hallod? Nem számít, hogy esik-e vagy sem, csak az számít, hogy nyugodtan menj végig a pályán, és élvezd, élvezz minden egyes pályán töltött kört, és minden egyes kanyart.
Figyelj a rajtra, koncentrálj, és megígérem neked, hogy nem lesz semmi baj.
Bízz magadban, ahogy eddig és, és tedd azt,amit mindig is.
Találkozunk a dobogón, ahol középen állsz majd, és nézel le ránk.:)
Ne aggódj, hiszen bármi is történik te leszel az élen. :)
A futam után jelentkezem majd. : )

hajrá :
Andii.

2011. augusztus 27., szombat

csak nyugodtan.

Igen, tudom, hogy esik..és azt is tudom, hogy esőt mondanak a hétvége hátralevő részére is..
Tudom, hogy nehezebben megy neked esőben, de azt is tudom, hogy ez nem jelenthet gondot neked. Bízom benned, és azt hiszem vagyunk még így egy páran.
Csak lazíts, ne görcsölj rá, koncentrálj, és hidd el, hogy meg tudod csinálni, és ha ez megvolt, akkor találkozunk majd az interjú szobában, ahol te majd a középső széken ülsz :))
Később írok még, csak azt akartam, hogy ezt tudd.

Sok sikert !
Andii.

2011. augusztus 25., csütörtök

üdv újra a munkában : )

Örülök, hogy már Spa-ban vagy, és annak is, hogy holnap már a pályán láthatlak. :)
Nagyon hiányzott már ez nekem, de a leveleimből ez számodra is nyilvánvaló volt.
Nehéz napokat élek mostanában, néha azt érzem, hogy egy pillanat a változás és minden jóra fordul, hogy csak akarnom kell és venni egy nagy levegőt, néha viszont minden fáj és minden szó célt talál..
De ne foglalkozz most ezzel. Azt szeretném, ha te nyernél:)
Tudom, hogy nem dráma, hogy nem nyersz mindig, mert jól teljesítetek, de azt szeretném, ha ezen a pályán nyernél. Különleges helyszín ez, és nem kell mondanom miért, de ne legyen emiatt nagyobb nyomás rajtad : )
Szurkolok neked.

Üdvözlet : Andrea

2011. augusztus 18., csütörtök

hello.oo.

Merre jársz éppen ? Várj, ne áruld el. Horvátországban vagy, és wakeboradozol? :)
Nem vagyok boszorkány, és kristálygömböm sincs, tudod, ha nem vigyázol jönnek a paparazzik.

Seb, nagyon várom már a következő futamot és tudom, hogy te is így vagy ezzel.

Nem történt igazából semmi olyan dolog velem, amit most el kellene mesélnem neked. Tegnap volt a visszavágó, tudod, írtam neked, hogy David gólt szerzett és nagyon boldoggá tett vele engem : )
Nos, tegnap pedig nagyon szomorúvá..

Megütött egy játékost, és én tudom, hogy nem ő volt a hibás, hogy meg van a pontos oka annak, hogy mit miért tett és én teljes mértékben kiállok mellette és feltétel nélkül bízom benne..

De nagyon nehéz napokat kell most átélnie, és erősnek kell lennie, mert ezt csak így tudja leküzdeni. Sikerülni fog neki. Tudom : )

Erős , akár csak te ( :

Vigyázz magadra sportolás közben, sziaaa.

Andrea


2011. augusztus 15., hétfő

hellokaa .

hát, nem sok minden történt velem mióta utoljára írtam neked.
gondolom te is még mindig nyaralsz valahol, de lassan vissza kell térned a munkába.
igen, tudom, hogy te azt már mindennél jobban várod. hidd el ezzel én is így vagyok.

ma elmeséltem a szomszédomnak, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlem, amikor először találkoztunk. örült, hogy örülök. :)

tegnap Barcelona meccs volt, David gólt szerzett, csodaszép gól volt, Seb. : ) látnod kellett volna, lehet elsajátítanál valamit te is, a Piloti Nazionale meccseken jól jöhet. : ))

Most boldog vagyok, kaptam ma egy levelet az egyik barátnőmtől és tudod azt írta, hogy kitartó vagyok, és örül, hogy annak lát. Régen nem voltam ilyen Seb.. tudod, akkor még erő sem volt bennem, sőt azt sem tudtam mi az .. de mára már megtanultam. S tudod miért ?
Miért te illetve ti megtanítottatok erre engem, amiért soha nem lehetek elég hálás nektek.

épp videót csinálok, ne aggódj, most nem rólad, hanem Davidről, de rólad is tettem fel az utóbbi időben újabbakat. : ) mit szólsz, megnézed ? :P
szerintem bejön neked, majd a zene , ami alatta megy. : )

Mennem kell befejezem a videót. ( : Hamarosan írok.

puszi : Andrea

2011. augusztus 13., szombat

drága Sebastian ,

Tudod, fogalmam sincs hol kezdjem.
Igen, pont nekem, miközben soha nem vagyok képes befogni a számat : ))

El sem tudom mondani neked, hogy mennyi érzés kavarog bennem. Szeretek mesélni, de azokról a dolgokról a legnehezebb beszélni, amiket a leginkább elakarunk mondani.
Olykor csak hallgatok, lehunyom a szemem és hagyom, hogy az emlékeim vezessenek.
Nem emlékszem túl sok mindenre a gyerekkoromból. A legelső emlékképem harmadik osztályos koromból származik. Amikor még élt a mamám és, amikor nagyon büszke voltam magamra. A harmadik osztályt hatalmas áttörésnek éreztem magam, kihúzva magam ültem a padban mellettem volt anya és mama.

Mamám már meghalt. Nagyon hiányzik, Seb! De tudom, hogy figyel az égből. Sokszor beszélek hozzá, érzem, hogy meghallgat. :)

A szülinapom volt, amikor összevesztem vele..megbántottam, de nem tudtam bocsánatot kérni és nem ölelhettem meg többet már, ez már örök életemre bennem marad. Nagyon rossz volt kezdetben, még a mai napig él bennem az a gondolat, hogy nagyon megbántottam. Többen is mondták, hogy megbocsátott, hiszen szeretett. Az elején nem hittem ebben, mert hibásnak éreztem magam, de mára már azt hiszem nekik van igazuk.

Tegnap este sokáig fent voltam és csináltam egy újabb videót rólad. : ))
Elküldöm neked, rendben? Tudom nem szereted magadat nézegetni, de nekem jól esik, hogy ha tudom, hogy mosolyt csalok az arcodra.

Remélem jól telik a szüneted, és kipihened magad. Nekem is sok dolgom van mostanában, tudod sok mindenbe vágtam és sok mindenbe szeretnék belevágni.
Sok erőt adtál nekem, így most ezzel a lökettel szeretnék menni tovább és tovább.

Érezd jól magad, hamarosan jelentkezem.

üdvözöllek, Andrea